Valaki már jövőre elkezdheti kitermelni a kőolajat Budapest alól

2019.08.12

A Thököly út és Dózsa György út sarka nagyvárosias környék, kevesen képzelnének ide olajkutakat. Ugyanez a helyzet a Népstadion vagy a Groupama Aréna gyepével, a Kerepesi temetővel vagy a Népligettel, és egész Dél-Pest, Csepel és Budafok-Tétény családi házakkal és panelekkel sűrűn benőtt változatos városi tájaival: nem olyan helyek ezek, ahol azt várnánk, hogy nagy léptékben fogják pumpálni a földből az energiahordozót - írja a G7.

Pedig ezek mind egy olyan terület határain belül vannak, amire - kilenc másik koncessziós terület társaságában - most lehet pályázni kőolaj- és földgázkutatás és -termelés céljával. Aki év végére győztesként kerül ki a pályázati körök után, az jövőre már el is kezdheti a Budapest közel fele alatti szénhidrogén kincs felderítését, majd kitermelését.

Forrás: G7

A területet úgy hívják, hogy Érd szénhidrogén koncessziós terület, és Vál, illetve Etyek (sőt, egy kis részen Alcsútdoboz) határától Budaörsön, Érden és Dunaharasztin át egészen Dél-Pestig foglal magába 675 négyzetkilométert. A pályázat nyertese - várhatóan a Mol Nyrt. vagy egy nagy külföldi hátterű olajvállalat - az egymással folytatott versenyben meghatározott koncessziós díj fejében a 2020 elején várható szerződéskötéstől számított húsz évig termelheti itt az általa feltárt kőolajat és földgázt (szerk.: A lágymányosi Mol Campus nincs benne a koncessziós területben.).

A fenti térképen látható, hogyan ékelődik a kijelölt terület a korábbi években kiosztott koncessziós területek közé (ezeket határolják a fekete vonalak), illetve a Mol korábbi, részben most is aktív bányatelkei mellé (ezek a kisebb piros sokszögek). Merthogy többek között Tóalmás, Gomba és Ócsa mellett hosszú évek óta termel már a Mol a főváros környékén kőolajat, sőt, a 2013 óta működő koncessziós rendszerben eddig kiosztott területek minimálisan már eddig is benyúltak Budapest közigazgatási határain belülre .

De hát hogy lehet egy ilyen sűrűn lakott területen végezni egy ilyen zajos, veszélyes és szennyező tevékenységet?

Ez nem derül ki teljesen világosan a földtani szolgálat honlapján olvasható komplex érzékenységi és terelhetőségi vizsgálati jelentésből. Ugyan egy nagyon alapos, mellékletekkel együtt több mint 260 oldalas dokumentumról van szó, amely minden fizikai szempontból körbejárja a tudnivalókat és a lehetséges problémákat, mégis szembeszökő, hogy az ott lakó emberek legfeljebb az olajkutak, üzemek, tárolók és általában a termelés akadályaiként jelennek meg.

Hosszasan elemzi a jelentés a terület geológiai viszonyait, a várhatóan alkalmazott fúrás technológiáját, a katasztrófa-, levegő-, zaj- és vízvédelem kérdéseit, a természet, a táj, a termőföld és a kulturális örökség védelmét. De arról, hogy az olajtermelés felfuttatásának milyen hatása lenne mondjuk az olajkutak környékén lakók ingatlanáraira, vagy hogy hogyan befolyásolhatja ez az emberek életminőségét, milyen társadalmi ellenállásba ütközhet, semennyi szó nem esik.

A bányatörvény 2010 utáni módosításánál jelentősen egyszerűsítették és több szempontból is rugalmassá tették az engedélyezési folyamatot, de azért a pesti kitermelés esetében így is szigorú korlátnak tűnik, hogy belterületen elvileg nem folytatható bányászati tevékenység. Ezt néhány fővárosi önkormányzat fel is rótta a vizsgálati jelentés szerint, Ferencváros és Zugló például egyenesen azt írta a bányászati hivatalnak, hogy területén egyáltalán nem jöhet szóba semmiféle bányászati termelés. Más önkormányzatok nem ilyen kategorikusak, több helyen nagyon is számításba jöhetnek a budapesti külterületi részek. Az etyeki önkormányzat pedig például csak "különös figyelmet kért" a majdani olajvállalat munkagépeitől a beomlásveszélyes pincék miatt.

Az ezen túli korlátozások viszont puhák, például az is, hogy lakott területtől "rendszerint", "általában" 300 méter távolságra lehet csak olaj- vagy gáztermelést végezni. Ha tehát a koncesszió nyertese jelentősebb mennyiségű olajat talál, akkor onnantól kezdve egy gyorsított bürokratikus folyamat kezdődik, amelyben a vállalatnak és a hivatalnak is van némi mozgástere abban, hogy hol lesznek a létesítmények.

A vizsgálati jelentés több helyen is leszögezi, hogy "egy város sem jelent akadályt egy-egy szénhidrogén tározó biztonságos letermelésénél", mivel a legtöbb biztonsági és szennyezési veszély ott fenyeget, ahol elkezdték fúrni a kutat. Márpedig létezik ferde fúrás is, ezért ha nem tudnak közvetlenül a megtalált szénhidrogén-telep fölött kutat létesíteni, akkor elméletileg a felszínen néhány kilométerrel messzebbről is hozzáférhetnek. Így nem lenne meglepő, ha Budapest külső részein épülnének az olajkutak (feltéve, hogy pont a sűrűn lakott részek alatt találják meg a kitermelendő anyagot).

Érdemes mégis számba venni, mennyiféle veszélyt és kellemetlenséget okozhat a szénhidrogén-feltárás és -termelés. Ahhoz, hogy 3D-s képet tudjanak alkotni - és így jobban meghatározhassák, hol érdemes fúrni - kisebb földrengéseket kell előidézni, ami komoly zajjal és természetkárosítással jár (a lökéshullámok visszaverődéséből állítják össze a később elemezhető képet). A koncessziót megnyerő cég, ha akarja, akár négy évig is folytathatja a kutatást. A kőolaj és földgáztermelés ismert kockázatokkal jár, a szállóportól és az ivóvízkészlet szennyeződésétől a mérges gázok kiszabadulásán át a kútrobbanásig. Ezeket a kockázatokat legfeljebb mérsékelni lehet, de megszüntetni nem, ami városi környezetben elég aggasztóan hangzik.

Ezzel együtt a nagyvárosi olajtermelés, bármilyen furán is hangzik, nem teljesen a valóságtól elrugaszkodott dolog. Ha ott van az olaj, hát ott kell kitermelni, gondolhatják több helyen, és az USA-ban több nagyváros is egyenesen az alatta elterülő olajmezőnek köszönheti a felemelkedését. Köztük a máig nagy lendülettel termelő Los Angeles, Houston és Oklahoma City. Amerikában mára ravasz trükkökkel oldották meg, hogy a városlakók ne szembesüljenek az ablakuk alatt folyó nyersanyag-kitermeléssel: az olajkutak egy részét egyszerűen irodaépület-álcák alá rejtették.

A londoni Gatwick reptér közelében is találtak egy óriási palaolaj-lelőhelyet, igaz, ennek kitermelése (részben éppen a lakosság ellenkezése miatt) nem kezdődött meg. Magyarországon viszont nem kapott túl nagy visszhangot, hogy a Mol egy szegedi Lidl parkolója mellett, belvárosi területen fúrt egy méretes földgázkutat. De Szolnok belterületén is működik olajkút.

Mennyi olajat rejthet a föld Budapest alatt?

Ezt nem tudjuk, mivel az ország nagy részével ellentétben éppen a főváros alatti rész csekély mértékben kutatott. A Pest alatti rész például szinte teljesen ismeretlen terület, az Érd és Törökbálint alatti részről is csak néhány 2D szelvény áll rendelkezésre. Ezért nagy a bizonytalanság, hogy pontosan mennyi energiahordozó lapulhat a földben.

A kőolaj és a földgáz egy bonyolult geológiai-kémiai folyamat végén jön létre. Leegyszerűsítve akkor rendeződik kitermelhető mezőbe, ha - miután a nyomás hatására kipréselődött az anyakőzetből - vándorolni kezd a porózusabb tárolókőzetben, de megállásra kényszeríti a keményebb zárókőzet. Ha pedig a zárókőzet íves-boltozatos, akkor alakul ki a csapda, amely az olaj után kutató geológusok-mérnökök legfőbb célpontja.

Budapest és Érd alatt nem teljesen ideálisak a körülmények, például a kőolaj viszonylag fiatal lehet, a vándorlási útvonal pedig nagyon rövid, ennek ellenére az ország más részeihez hasonlóan itt is nagy eséllyel kialakulhattak olyan csapdák, amelyekben kitermelésre érdemes mennyiségű szénhidrogén gyűlt össze. Mindezek alapján - részben a bányászati törvényben kijelölt módszertan szerint - a következőt becsli a vizsgálati jelentés.

Összességében tehát 300 ezer tonna (azaz kétmillió hordó) kőolajra és félmilliárd köbméter földgázra lehet számítani.

De valójában nem tudni, ahogyan azt sem, hogy ki lehet-e majd termelni gazdaságosan. A magyar szénhidrogén-koncessziós rendszer eddigi tapasztalatai szerint nagyon kockázatos üzlet ez: a vállalatok viszonylag alacsony arányban találnak kitermelhető szénhidrogént, ha viszont igen, akkor nagyon megérte a befektetés.

Az eddig kihirdetett 34 koncessziós területen a legtöbb cég - az eddig leadott eredménybeszámolók szerint - csak a veszteségeket halmozza, csak három-négy területen működő koncessziós cég mutatott fel érdemi termelésre utaló, több milliárdos bevételt. Ez utóbbiak közül volt az egyik a nyugat-ormánsági területen működő Lakócsa Koncessziós Kft., amely az utóbbi évtizedek legnagyobb magyar kőolaj-találatával büszkélkedhet.

Van tehát váratlan siker is, de jellemzőbbek a kudarcosnak tűnő történetek. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a hazai kőolajtermelés kizárólag olyan, óriási és jól finanszírozott szereplők játéka marad, amelyek nem érzik meg, ha néhány év után simán le kell írniuk egy néhány százmillió forintos koncessziós díjat és pármilliárd forintnyi beruházást, amennyiben nem találnak megfelelő mennyiségű olajat vagy földgázt.

Érdekes egyébként a bányahivatali dokumentum érvelése, amiben azt igazolják, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének hosszú távú célja mellett sem gond a magyar szénhidrogén-tartalékok kitermelése. A hivatal ezt úgy oldja meg, hogy az energiabiztonság - tehát végső soron a magyar szuverenitás - célját egyszerűen előrébb sorolja a CO2-kibocsátás csökkentésénél. Az ország úgyis fel fog használni valamennyi szénhidrogént a jövőben is - jelenleg 80 százalékban importálunk kőolajból és földgázból is -, ezért ha nő a hazai termelés, azzal az importot fogjuk visszaszorítani, a felhasználás viszont önmagában nem fog nőni.

A kérdés igazából inkább az, hogy érdemes-e a városban lakó rengeteg ember érdekeit is alárendelni az energiabiztonságnak.

Forrás: G7