Az Uber az autók helyett a biciklire és a rollerre fordítja a figyelmét

2018.08.30

Az Uber a jövőben elektromosroller- és biciklikölcsönzési üzletágára fókuszál az autós fuvarok helyett, még ha ez rosszat is tesz a profitnak - közölte Dara Khosrowshahi vezérigazgató, aki szerint a közlekedés individuálisabb formái jobban megfelelnek a nagyvárosi, belvárosi célokra, mint az autózás.

A vezérigazgató úgy gondolja, hogy a jövőben a nagyvárosiak amúgy is gyakoribb, rövidebb utakat fognak tenni. "Csúcsforgalomban nem valami hatékony egy tonnás vassal fuvarozni egyetlen embert tíz háztömbnyi távolságra" - mondta. Nekik viszont megvan a lehetőségük a szemléletformálásra úgy, hogy az ügyfél is nyerjen. Szerinte rövid távon és pénzügyileg talán nem jövedelmező a fókuszváltás, de a hosszú távú stratégiájukba illeszkedik.

Tavaly az Uber több kerékpáros cégbe is befektetett, a bringabérlés lehetősége február óta benne van az alkalmazásban. A cég áprilisban vette meg 200 millió dollárért a Jump elektromoskerékpár-megosztó hálózatát, amely már nyolc amerikai városban, köztük New Yorkban, Denverben és Washingtonban is jelen van, és hamarosan Berlinbe is exportálják.

A cég partnerségre lépett a Lime nevű elektromosroller-céggel és a Masabi nevű londoni buszjegy-alkalmazás fejlesztőivel is. A Lime-ba más cégekkel közösen 335 millió dollárral szálltak be. Az Uber emellett további tömegközlekedési, illetve fuvarközvetítői hálózatokba fektetett tőkét.

Khosrowshahi elismerte, hogy az Uber kevesebbet profitál egy biciklis útból, mintha ugyanazt a távolságot autóval tenné meg az ügyfél, szerinte ezt ellensúlyozza ugyanakkor, hogy a felhasználók egyre gyakrabban használják rövid utazásokra az alkalmazást, amit megfigyelt már a biciklis rendszerük esetében San Franciscóban. Mint mondta, szeretnék a rövid távú hasznot az ügyfelek hosszabb távú elköteleződésére cserélni.

Hozzátette, a sofőrök valóban rosszul járhatnak a változással, ugyanakkor hosszabb távon többet profitálhatnak a hosszabb utazásokból.

Az Uber, amely tavaly óriási összeget, 4,5 milliárd dollárt veszített, nagy nyomás alatt van, hogy rendezze pénzügyeit, mielőtt tőzsdére viszi a céget. A taxizásból származó bevételek növekednek, de az új piacokra meghódítása - a biciklimegosztástól az életkiszállításig - egyelőre viszi a pénzt. A további építkezés ebbe az irányba újabb pénzügyi csapást mérhet az Uberre, mondta a vezérigazgató, arra emlékeztetve a befektetőket, hogy a hosszú távú célok eléréséhez le kell nyelni a rövid távú veszteségeket.

Egyes piacokon a szabályozás szigorodása is hátrányosan befolyásolhatja az Uber pénzszerző képességét. New Yorkban nemrég megszavazták az új engedélyek számának átmeneti korlátozását, hogy csökkenjenek a dugók a városban, és London polgármestere is hasonló szabályozáson töri a fejét.